De cuki! Én is ilyet akarooook! …Halljuk szinte mindennap, amikor sétálni indulunk vörös törpe spitzünkkel. Biztos vagy benne?
5:45. Nálunk nincs ébresztőóra beállítva – teljesen felesleges. Nekünk élő van. 5:45. Honnan jött az időpont? Ki tudja. Nem ekkor ébrednénk, nem járunk reggel edzeni, nincs hajnali séta, sem etetés. 5:45, az van. Mindennap, pontban. Igen, hétvégén is. Vásár-, szün- és ünnepnapokon is. Ha havazik, akkor is. 5:45-kor mondanám, hogy valaki finoman, mint a macska végiglépked a gazdin, de hazudnék: nagyjából egy elhajított medicinlabda erejéhez tudnám hasonlítani, amikor megérkezik ágyamba a vekkerem. Majd szépen magabiztosan hanyatt dobja magát és várja jól megérdemelt jutalmát, amiért ma sem fogunk elkésni sehonnan: a vakargatást.
6:30. Hol késik már a gazdi? Én már rég felkeltettem, hol a reggeli nasi? – Valami ilyesmit gondolhat magában Alex, amikor a szoba ajtajában ülve, rendkívül jelentőségteljesen végigméri a szobát. Aztán engem.
– Magadhoz tértél már? Igen? Biztos? Akkor adj enni!
– Tessék, itt a nasi.
És ezzel el is vonul a rongyára megenni, ami eltart úgy 5 percig. 5 csendes, nyugodt reggeli percig.
7:30. Már 7:00 óta kísér mindenhova, nehogy lelépjek. Közben felébredt a család, mindenki reggelizett, felöltözött. Alex kitartóan követ, hiszen pontosan tudja, neki még jár valami. Persze, hogy a séta! Már 7:30 van, így, ha a követésből és egy-egy vakkantásból nem érteném, a hám cipelésével pontosan tudtomra adja, hogy mi a következő feladatom. Oké, megyünk.
– Jó reggelt!
– Jó reggelt!
– Fiú vagy lány a kutyus?
– Fiú.
– Hány éves? Milyen fajta?
– 6 éves, törpe spitz.
– Megsimogathatom?
– Csak ha hagyja magát.
Persze nem hagyja, miért is hagyná valakinek, akit életében először lát és rögtön visítva az arcába akarja tolni a tenyerét.
Gyorsan felfedezzük a reggeli üzeneteket, vagyis minden fűszálat gondosan végigszagol, némelyiket meg is jelöli (Ez csak az én területem! Persze, meg a mögöttünk jövő staffié…), aztán egy hirtelen váltással rájön, hogy ma még egyetlen kutyát sem ugatott meg, úgyhogy elmaradhatatlanul megvizsgáljuk a szembejövőt. Gyors körbeszaglás, pofavizit, majd irgalmatlan éles hangon ugatva – na, most is megmutattam, kié az utca! járással távozunk. Ez a peckes járás amúgy jellegzetes spitz vonás, mintha csak erre születtek volna.
8:00. Hazaértünk. Alex ellenőrzi a lakást, majd rápihen a délutáni sétára.
15:30. Gazdi, ugye készülsz? Az én szemem már csillog, és itt vagyok a nyomodban!
16:00. Séta, séta!
– Gyere, hozd a hámot, lépj bele, és indulunk!
– Ne forogj, így nem tudom rád adni (még kettőt perdül)!
…
Kommentek